2018. január 30.

Bio szénatehenek a Martins udvarból Ausztriában


Nálunk a tanyán mindig is éltek tehenek. Anyatehenek borjaikkal, marhák, ökrök és egy bika is. Korábban tejgazdálkodást folytattunk, manapság tej helyett hústermelésbe fogtunk.

Számunkra csak akkor jó egy hús, ha az állatnak is jó a kezdetektől. Fontos ugyanis minden egyes falatnál, hogy tudjuk, honnan jött és hogy nevelődött fel az állat. Tudjon meg többet arról, hogyan is élnek nálunk az állatok, hogy működik a rendszerünk.

Istállóban és legelőn

Állataink csoportban élnek egy számukra létrehozott elegendő fénnyel, alommal és friss levegővel ellátott helyen. Kényelmesen el tudnak helyezkedni, a kicsiknek rendelkezésére áll továbbá egy lyuk, amelyen ki tudnak bújni, ugyanakkor a visszavonulás lehetősége is biztosítva van.

Bőségesen elegendő hely áll rendelkezésre a mozgáshoz, illetve meg van a lehetőség arra, hogy amikor csak akarnak a szabad levegőn tartózkodjanak. Amint tavasszal megjelennek az első fűszálak, elkezdenek zöldülni a virágok az állatok „birtokba veszik” a Martin tanya legelőit.

Legelő állattartás

Alapvetően kettős jótékony hatásáról kell beszélnünk. Egyrészt az állatok jóérzéséhez járul hozzá ez a tartási forma és ez által természetesen a húshoz, vagyis annak kitűnő minőségéhez.
Másrészt pedig a természeti sokszínűséghez. Ugyanis kíméletes legeltetés által igen gazdagon fejlődhetnek a virágok, a növényzet.

Ebből kiindulva azon fáradozunk, hogy fenntartható legelő használatot alakítsunk ki. Fontos továbbá a humusz mennyisége a talajban, a humusz ugyanis tárolja a szén-dioxidot.

Nyaralás a lakóknak

Nyaranta a tehenek borjaikkal, az ökrök és a marhák júniustól szeptemberig az Alpokban töltik az időt. Mind napsütéses, mind esős időben szabadon vannak, mozgásigényüket maximálisan ki tudják elégíteni. Immunrendszerük megerősödik, egészséges és életerős állatok lesznek.

Hizlalás helyett fejlődés

A mi állataink teljesen természetesen nőnek fel. Ennek érdekében életük nagy részét legelőn töltik és kizárólag tejjel, fűvel és szénával etetjük őket. 22 – 24 hónapos korukra elérik vágósúlyukat. A hús magas minőségéhez mind a takarmányozás, mind a lassú növekedés hozzájárulnak.

Az állat az, amit megeszik

Körforgásban üzemelünk, ami annyit tesz, hogy az összes takarmányt mi magunk termeljük meg. A mi teheneink és marháink azt eszik, ami a mi tanyánkon nő és ez bőséges és változatos. Akár frissen, akár megszárítva szalmaként. A borjak ezen felül anyatejet is kapnak.

Nálunk még a teheneknek is neve van 

Lisa, Emma, Kleopátra és Ufo -  nálunk mindenkinek neve van.  Minek, mikor úgyis levágásra kerülnek?  Mert élőlények, figyelemmel és tisztelettel tartozunk irántuk. Mert egyediek.
A tömegtermelés főleg számokat ismer. Anonim és a maximálisan megszerezhető hozamra törekszik. A számok csak egy számmal látják el az állatokat, a betűk azonban névvel is.

A mi nyájunk színes

A mi anyáink vegyes összetételűek. Ennek a sokszínűségnek az az oka, hogy először ki akarjuk próbálni, milyen a faj és a húsminőség viszonya. 

Amikor a lemondás haszon

Mi természetesen semmilyen génmódosított alapanyagot, takarmányt nem használunk. Mezeinken kizárólagosan házi, organikus trágyát használunk. Műtrágyára nincs szükségünk. Úgy gondoljuk, hogy a természet csodás, virágzó tud lenni, ha hagyjuk.

Mi egyetlen állatot sem szarvtalanítunk. Minden állat megtarthatja szarvát. Az anyatehenek esetében jelenleg vannak a nyájban szarv nélküli példányok. Ennek az oka egyszerű. Hosszabb távon azonban az a cél, hogy minden állatunknak legyen szarva.

Forrás: Martins Hof  
Fordította: Fazakas Orsolya, az Élelmiszerklub Alapítvány önkéntese

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum