2017. október 5.

Jó szeme van a bikákhoz az osztrák kistermelőnek


Josef Böckle már négy évtizede tart bikákat. Legfőbb hitvallása, hogy ügyelni kell az állatok jólétére

A híres tigrisszemet Josef Böckle esetében bikaszemnek is mondhatjuk. Mert a nyugdíjas gazda az 1970-es évek óta foglalkozik a szarvasmarha hímjével. Az évtizedek alatt képessé vált arra, hogy egyetlen pillantással felmérje, milyen a jó állat az állattartó szempontjából. „80 százalékig már felismered, amikor megveszed az állatot.” Istállójában 60-80 bika áll. Ha az állatok elérik a 650-700 kilós élősúlyt, elkerülhetetlenül a vágóhíd a végállomás.  Ám addig a Rankweilben élő gazda számára fontos az állatai jóléte, ami a nyitott istállóban ennek megfelelően látszik is.

Teljesen nyugodtan,  lazán ülnek vagy állnak az impozáns jószágok a szalmában és kérődznek maguk elé. Josef Böckle egyáltalán nem tart tőlük, amikor ellenőrzi az istállót. „A félelemnek itt nincs helye, inkább a tisztelni kell őket”, mondja ugyanazzal a derűvel, mint amit a mellette levő bikák is sugároznak. Minden állatnak 5 négyzetmétere van az istállóban. Ez másfél négyzetméterrel több a törvényi előírásnál. A rendszeres ellenőrzések amúgy is magától értetődőek. Ráadásul a Vorderland-vidéki gazda sokat dolgozik homeopátiával is.

Állatonként 120 kg nemes rész

Mintegy hét hónaposak az állatok, amikor Josef Böckle megvásárolja őket. Az az elve, hogy jó árat fizet a tenyésztőknek. Ezt megbecsülik. „Már olyan tenyészüzemek is vannak, akik külön nekem termelnek”, magyarázza az évek során magának megszerzett nagy bizalmat. Számára fontos, hogy közösen gondolkodjanak. Anyaállatként neki a tarka fajta jön számításba, melyet a Blonde d’Aquitaine, a Limousin vagy a Blaue Belgier fajtákkal kereszteznek.

Célja, hogy 80% legyen az „U” kategóriás áru aránya, ez a hústermelésben a legmagasabb minőségi osztály. „Kell, hogy legyen egy bizonyos zsírfedettség, mivel a zsír az íz hordozója és lággyá teszi a húst. Ezt energiában megfelelően gazdag takarmányozással lehet elérni.”  Egy bikából 120 kiló körüli különösen kedvelt, nemes húsrész nyerhető, mint a szegy, a lapos hátszín, a bélszín vagy a fartő.

Böckle úr nem csak saját sokéves tapasztalatából gyűjtötte össze a know-how-ját, hanem továbbképzéssel is. Egyszer 26 gazdával együtt elutazott Franciaországba, hogy ott tanulmányozza a húsállat-fajtákat.  A németországi, rotzolzi mezőgazdasági iskolában is sokat tanult. Az állattartás a nyugdíjas gazda számára hobbivá vált. Régóta tovább is adja a tudását, szeretne másokat is biztatni a húsmarha-tartásra.

Vorarlberg mezőgazdasága jellemzően tejtermelő, a vágómarha-tartás inkább kivétel. A vorarlbergi marhahús ritka termék az országban. Különböző kezdeményezések hatására a kereslet némileg újra megnőtt. Leginkább a minőség iránt, ami az EU-besorolás és az AMA előírásai szerinti kategóriákba sorolható. És a vásárlók is igényesebbek. Az 1980-as években ez még máshogy volt. Akkoriban a marhahús iránt nagy volt a kereslet. Ám az 1990-es évek kergemarhakór-járványai sok vásárlót elbizonytalanítottak. Ez a kereslet nagy csökkenéséhez vezetett.

Az 1995-ös EU-csatlakozás is sok átállást hozott. A gazdák számára ez nagy áresést jelentett. „Máról holnapra 10 schillinggel csökkent a hús kilónkénti ára.”  Ez sokakat arra ösztönzött Európában, hogy nagyobb istállókat építsenek, és több állatot tartsanak. Voralbergben pedig az a megfelelő válasz, ha következetesen ragaszkodnak a minőséghez és az értékhez, és nem a tömegre és az olcsó húsra építenek.

A holdfázisok szerinti munka

Már Josef Böckle apja is szarvasmarhákkal foglalkozott a második világháború után. A Rankweil-Brederisben található tanyán a család önellátó volt. Még ma is 90 százalékig maguk termelik meg a takarmányt. „Ez viszonylag függetlenít bennünket a szállítóktól és az áraktól” – ebben nagy előnyt lát a 69 éves gazda. Vágóállatai számára 15 hektáron termel.

Eközben arra törekszik, hogy összhangban legyen a természettel. Számára a hold fázisai is ide tartoznak. „Az állatok borzasztóan megérzik. A viselkedésükön érződik, nyugodtabbak vagy idegesebbek.” Aki látja, milyen nyugodtak az istállóban az állatok, tudja, hogy a tanyán a fázisok most hajszálpontosan megfelelőek.

Forrás: Ländle, 2017. szeptember
Fordította: Kulcsár Enikő , az Élelmiszerklub Alapítvány önkéntese

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum