2017. szeptember 6.

AKI - A belföldön termelt borok feldolgozói értékesítési ára 7 százalékkal emelkedett, 2017. augusztus

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárának tájékoztatása szerint a múlt évben majdnem 2,8 millió hektoliter bort állítottak elő a hazai borászatok. Ha az időjárás továbbra is kedvező marad, idén várhatóan 5-10 százalékkal múlhatja felül a Magyarországon készülő bor mennyisége a tavalyit, és minőségében is jobb évjáratra számítanak. Az idén nem voltak a szőlőtermést veszélyeztető nagy járványok, a téli és tavaszi fagykár pedig csak kisebb visszaesést jelentett a termésmennyiségben.

Az AKI PÁIR adatai szerint a földrajzi jelzés nélküli és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok belföldön értékesített mennyisége 18 százalékkal nőtt 2017. január–július között az előző év azonos időszakához viszonyítva. A fehérborok iránt csaknem 17 százalékkal, a vörös- és rozéborok iránt 20 százalékkal nőtt a kereslet a megfigyelt időszakban.

A belföldön termelt borok feldolgozói értékesítési ára 7 százalékkal 27 961 forintra emelkedett hektoliterenként 2017 első hét hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. A fehérborok ára 10 százalékkal 26 644 forintra, a vörös- és rozéboroké 4 százalékkal 29 612 forintra nőtt hektoliterenként ugyanebben az összehasonlításban. A fehérborok közül a földrajzi jelzés nélküli borok értékesítési ára csaknem 3 százalékkal 28 555 forint/hektoliterre, az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott boroké 11 százalékkal 26 482 forint/hektoliterre emelkedett. A vörös- és rozéborok közül a földrajzi jelzés nélküli borok értékesítési átlagára 24 százalékkal 31 775 forint/hektoliterre nőtt, az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott boroké csaknem 3 százalékkal 29 596 forint/hektoliterre emelkedett a megfigyelt időszakban.

A KSH adatai szerint Magyarország borkülkereskedelmi egyenlege (gyöngyöző bor és pezsgő nélkül) mind mennyiségben, mind értékben pozitív volt a 2017. január–májusi időszakban, mennyiségben 2 százalékkal nőtt, ugyanakkor értékben 12 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A borexport mennyiségben 6 százalékkal 266 ezer hektoliterre, értékben csaknem 9 százalékkal 9 milliárd forintra csökkent 2017 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A külpiacon értékesített mennyiség nagyobb hányadát (51 százalék) a palackos borok tették ki. A palackos borok kiszállítása 6 százalékkal 136 ezer hektoliterre, a kivitel értéke csaknem 3 százalékkal 6,6 milliárd forintra mérséklődött egy év alatt. A lédig borok exportmennyisége 5 százalékkal 130 ezer hektoliterre, a kivitel értéke 21 százalékkal 2,5 milliárd forintra csökkent a vizsgált időszakban. A nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak a keresettebbek, a kivitelen belüli részarányuk 71 százalékot tett ki.

Magyarország borimportja 19 százalékkal 81 ezer hektoliterre csökkent 2017 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Az import 68 százaléka lédig, a többi palackos kiszerelésű volt. A palackozott borok behozatala 17 százalékkal 26 ezer hektoliterre emelkedett, a lédig boroké 30 százalékkal 55 ezer hektoliterre csökkent a megfigyelt időszakban. A palackos és a lédig kiszerelésű borok behozatalának összértéke (2,33 milliárd forint) 2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A palackos borok behozatalának értéke 23 százalékkal nőtt, míg a lédig boroké 26 százalékkal csökkent.

Magyarország pezsgőexportja 18 százalékkal volt kevesebb a 2017. január–május közötti időszakban az egy évvel korábbinál, az ebből származó bevétel pedig 15 százalékkal csökkent. A pezsgőimport 0,7 ezer hektolitert tett ki a vizsgált időszakban, 60 százalékkal csökkent, míg értéke 34 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum