2017. szeptember 15.

AKI - Az Európai Unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 11 százalékkal emelkedett, 2017. szeptember

A brit környezetvédelmi, élelmezésügyi és vidékfejlesztési minisztérium (DEFRA) adatai szerint az Egyesült Királyságban 3,9 százalékkal nőtt a tojástermelés 2017 második negyedévében 2016 hasonló időszakához viszonyítva. A tojáslé és a feldolgozott tojástermékek kibocsátása 17,8 százalékkal 22 ezer tonnára csökkent ugyanebben az összehasonlításban.

A legfrissebb statisztikai adatok a telepített tojóállomány további bővülését mutatják, így a tojástermelés a következő hónapokban várhatóan tovább nő. A tojótyúkok 48,5 százalékát feljavított ketrecekben tartották 2017 második negyedévében, ami 3 százalékponttal kevesebb, mint 2016 második negyedévében, 48 százalékát szabad tartásban, 1,2 százalékát mélyalmos tartásban, a tojások 2,3 százaléka pedig biotermelésből származott. A különböző termelési rendszerek közötti arány gyakorlatilag nem változott az elmúlt tíz évben.

Szakértők szerint a szigetországban a héjas tojás importja 5,6 százalékkal nőtt, míg exportja 34 százalékkal csökkent 2017 májusában az előző év azonos hónapjához képest. A tojástermékek importja 3 százalékkal mérséklődött, ugyanakkor exportja 23 százalékkal emelkedett a megfigyelt időszakban.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió tojástermékimportja 7,3 ezer tonna volt 2017 első hat hónapjában, 23,3 százalékkal csökkent az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva. A behozatalban a tojáspor és a tojáslé aránya a legnagyobb, friss tojást egyre kisebb mennyiségben szállítanak a közösségbe harmadik országokból. Az import kétharmada az USA-ból érkezett, összesen 4,8 ezer tonna az év első hat hónapjában. Kínából 22 százalékkal csökkent a beszállítás.
Jelentősen visszaesett a tojásimport Argentína (–39 százalék), Ukrajna (–92 százalék), Svájc (–15 százaléka) és Albánia (–24 százalék) irányából.

A tojástermékek exportja 3,4 százalékkal 114,5 ezer tonnára csökkent 2017 január–júniusában az előző év hasonló időszakához képest. Az unió legnagyobb célpiacai, Japán (23 százalék részesedés), Svájc (17 százalék) és az Egyesült Arab Emírségek (7 százalék) együttesen 53,8 ezer tonna tojást vásároltak a közösségből. Japánba 63 százalékkal emelkedett az export, továbbá jelentősen nőtt a kiszállítás Thaiföldre (+118 százalék), Tajvanba (+117 százalék), Dél-Koreába (+101 százalék) és Törökországba (+69 százalék), ugyanakkor csökkent Svájc (–9 százalék), az Egyesült Arab Emírségek (–11 százalék), Izrael (–38 százalék), Oroszország (–4 százalék) és Hongkong (–30 százalék) felé.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 122,8 euró/100 kilogramm volt 2017 1–34. hetében, ami 10,6 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH adatai szerint Magyarország a 2017. január és június közötti időszakban 68 százalékkal több héjas tojást és csaknem 26 százalékkal több friss tojást vásárolt a nemzetközi piacról, mint egy évvel korábban. A héjas tojás exportja csaknem 29 százalékkal csökkent 2017 első hat hónapjában 2016 azonos időszakához viszonyítva.

A csirketenyésztojás behozatala 172 százalékkal nőtt, ugyanakkor a pulykatenyésztojásé 62 százalékkal csökkent. A megfigyelt időszakban a legtöbb héjas tojás Németországból (+274 százalék) érkezett, de meghatározó beszállítók voltak még Lengyelország, Szlovákia és Litvánia is.

Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára (24,35 forint/darab) 21,7 százalékkal emelkedett 2017 1–34. hetében az előző év ugyanezen időszakának átlagárához viszonyítva.

Teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum