2017. július 3.

AKI - A legnagyobb cseresznyetermelők Olaszország és Spanyolország az Európai Unióban, 2017. június

A világ legnagyobb cseresznyetermelő országai Törökország, az USA, Irán, Olaszország, Spanyolország és Chile voltak 2016-ban.

Spanyolországban az agrárminisztérium előrejelzése szerint a cseresznye termése 4,1 százalékkal 90,2 ezer tonnára nőhet 2017-ben az egy évvel korábbihoz képest.

Franciaországban becslések szerint a cseresznye termése 10 százalékkal 38,1 ezer tonnára emelkedhet, ez 2 százalékkal haladná meg az elmúlt öt év átlagát. A termőterület 8,2 ezer hektár körül alakul, nem változott az előző évihez képest.

Görögországban az áprilisi alacsony hőmérséklet, majd május végén a heves esőzések sújtották az ültetvényeket, ezért csökken a cseresznye termése.

Nyugat-Európában sok gyümölcstermő területen száraz fagy pusztított, emiatt jelentős terméskieséssel kell számolni. Németországban az áprilisi fagy miatt cseresznyéből a szokásos mennyiség 30-50 százalékát takaríthatják be, ezért az ár magasabb az idén, mint az előző évben. Lengyelországban az áprilisi, majd májusi fagy jelentős károkat okozott, ami szintén az árak növekedését eredményezte.

Az EU belső piacán a legnagyobb frisscseresznye-exportőrök Ausztria és Spanyolország, a legnagyobb importőrök Németország és az Egyesült Királyság voltak 2016-ban.

Az Európai Bizottság adatai szerint a közösségben a cseresznye átlagos nettó termelői ára (2,87 euró/kilogramm) májusban alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában (4,50 euró/kilogramm). Franciaországban volt a legmagasabb (4,42 euró/kilogramm), míg Romániában a legalacsonyabb (1,51 euró/kilogramm) az ár.

Az EU frisscseresznye-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2016-ban, amikor a beszállított mennyiség 48 ezer tonnára nőtt, míg a kiszállított 15,2 ezer tonnára csökkent. Törökország Európai Unióba irányuló cseresznyeexportja 52 százalékkal 43,1 ezer tonnára emelkedett 2016-ban. Chile az egy évvel korábbinál 14 százalékkal kevesebb, azaz 2,5 ezer tonna cseresznyét szállított a közösségbe 2016-ban.

Oroszország a világ elsőszámú cseresznyeimportőre, azonban az embargó miatt ez a piac kiesett az unió számára, helyette Fehéroroszország lett a meghatározó célpiac 2016-ban.

Magyarország

A KSH adatai szerint Magyarországon összesen 2898 hektáron termesztenek cseresznyét. Az előző években a cseresznyetermés 9,4–11,3 ezer tonna között mozgott. Szakértők szerint az idén 20 százalékos lehet a kiesés a húsvét utáni fagyok, a fagykár, valamint a szokásosnál nagyobb mértékű természetes gyümölcshullás következtében.

Magyarország nettó exportőr a friss cseresznye tekintetében. A KSH adatai szerint a friss cseresznye kivitele 1062 tonnáról 1018 tonnára mérséklődött 2016-ban. A cseresznye fő felvevőpiacai Szerbia, Lettország és Ausztria voltak. Szakértők szerint az európai hiány miatt az arab és a balti országok mellett még Kínából is érdeklődtek a magyar cseresznye iránt 2017-ben.

A cseresznyeimport minimális mértékű, mintegy 140 tonna, amely az elmúlt évben főleg Németországból érkezett. Franciaország az idei év első negyedévében 60 százalékkal kevesebb (8,9 tonna) cseresznyét szállított Magyarországra, mint az előző esztendő azonos időszakában.

A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi korai cseresznye a 20. héten lépett piacra. A hazai cseresznyét az ár-összehasonlítás időszakában (20–24. hét) a tavalyinál átlagosan 4 százalékkal magasabb áron (722 forint/kilogramm) kínálták.

A budapesti fogyasztói piacokon a 20. héten 1500 forint/kilogramm áron jelent meg a magyarországi korai cseresznye. A kínálat bővülésével a 24. hétre 550-1200 forint/kilogrammra csökkent a cseresznye fogyasztói ára.

Teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum