2017. július 18.

AKI - Kukoricából várhatóan 60 millió tonna terem az idén az Európai Unióban, 2017. július

Az IGC legfrissebb, júniusi prognózisa szerint a termőterület és a hozamok csökkenése miatt az egy évvel korábbi rekordnál 4 százalékkal kevesebb, 1025 millió tonna kukorica betakarítására van kilátás világszerte a 2017/2018. gazdasági évben. Ez az előrejelzés akár számottevő mértékben is módosulhat a szezonban tekintettel arra, hogy az újtermés betakarításáig még bőven van idő. 

A jelzett kibocsátást várhatóan jócskán felülmúlja a kukorica globális felhasználása, amit 1055 millió tonna körül valószínűsítenek a szakértők az előttünk álló szezonban. Hiánytól egyelőre mégsem kell tartani – legalábbis világszinten –, hiszen a 2016/2017. gazdasági évről áthozott rekord készlet szűkülése esetén is csaknem 200 millió tonna tartalék maradhat 2018 szeptemberében.

Az USA-ban a 2016. évinél 7 százalékkal kevesebb, 358 millió tonna kukoricatermést jeleznek a szakértők az idén, elsősorban a termőterület 5 százalékos zsugorodása miatt. Az állományok állapota a júniusi csapadék hatására valamelyest javult, jóllehet még így is gyengébb kondícióban van a növényzet, mint egy évvel korábban. Az USDA június 25-i adatai szerint az állomány 68 százaléka kapott jó/kiváló minősítést, szemben a 2016. június végi 75 százalékkal.

Az Európai Unióban a tavalyihoz hasonló mennyiségű termés, 60 millió tonna kukorica kerülhet a tárolókba az idén ősszel.

Ukrajnában jó a növényzet állapota, a termőterület növekedésének eredményeként 28,5 millió tonnára emelkedhet az idei termés.

A kukorica legközelebbi lejáratra szóló jegyzése – a hónap közepi lejtmenet után – ismét 150 dollár/tonna közelébe emelkedett a chicagói árutőzsdén 2017. július elején.

A párizsi árutőzsdén a kukorica fronthavi jegyzése 175 euró/tonna körül hullámzott június második felében.

Magyarországon, a BÉT-en 44 ezer forint/tonna áron vezették ki a takarmánykukorica júliusi jegyzését (ótermés), így július első tőzsdenapjaitól már csak az idei terményre lehet szerződést kötni, tonnánként 44,5-45,5 ezer forintért.

A takarmánykukorica termelői ára átlagosan 42-43 ezer forint/tonna körül mozgott június második felében (AKI PÁIR).

Teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum