2017. június 22.

AKI - A sertés vágóhídi belépési ára 27 százalékkal nőtt egy év alatt az Európai Unióban, 2017. június

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) májusban megjelent elemzése szerint az USA sertéshústermelése 5 százalékkal emelkedhet 2017 harmadik negyedévében a 2016. július és szeptember között előállított mennyiséghez képest. A szakértők a kínálat bővülése miatt a hízósertés termelői árának 5-9 százalékos csökkenését prognosztizálják a vizsgált összehasonlításban. 

A belső fogyasztás több mint 3 százalékkal emelkedhet és az élénkülő kereslet hatására 10 százalékkal több sertéshúst értékesíthetnek a nemzetközi piacon az egy évvel korábbinál. Az Egyesült Államok élősertésimportja előreláthatóan 8 százalékkal emelkedhet, míg sertéshús-behozatala több mint 4 százalékkal csökkenhet a jelzett időszakban.

Az USDA szakértői szerint 2018-ban 3 százalékkal növekedhet a sertéshústermelés az USA-ban, ami a nagyobb és produktívabb anyakoca-állománynak lesz köszönhető. Ehhez társul, hogy a kukoricaövezet több államában bővül a vágó-, feldolgozó- és csomagoló kapacitás 2018-ra. A vágóállatok számának emelkedése átlagosan 3 százalékkal mérsékelheti a vágósertések felvásárlási árát, így a sertéshús árának csökkenését várják, ami pozitívan hathat a fogyasztásra.

Brazíliában a sertés ára (5,79 brazil reál/kilogramm hasított hideg súly) 21 százalékkal volt magasabb 2017 ötödik hónapjában, mint az előző esztendő azonos hónapjában. A brazíliai sertés- és baromfitenyésztők szövetségének (ABPA) adatai szerint Brazília sertéshúskivitele 24 százalékkal 41,7 ezer tonnára csökkent 2017 májusában a 2016. májusihoz képest, és a nemzetközi piacon értékesített sertéshús értéke 1 százalékkal volt alacsonyabb. A dél-amerikai ország az első öt hónapban csaknem 240 ezer tonna sertéshúst exportált, 3 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában, ugyanakkor az export értéke 30 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A baromfihús ágazathoz hasonlóan a sertéshúsimportőrök többsége is mérsékelte vásárlását, ami fokozottan jellemző volt a kínai importőrök esetében.

Európai Unió

Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió 8 százalékkal több sertéshúst (1 millió tonna) értékesített a nemzetközi piacon 2017 január–márciusában, mint egy évvel korábban. Az export 40 százaléka Kínába irányult, ahova az egy évvel korábbinál 1 százalékkal kevesebb, 399 ezer tonna uniós sertéshús került az első negyedévben. További nagy célpiacok Japán (104 ezer tonna) és Hongkong (97 ezer tonna) voltak, mindkét országba egyaránt 14 százalékkal emelkedett a kivitel. A közösség sertéshúsimportja (8,6 ezer tonna) 9 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, a behozatal 66 százaléka Svájcból származott.

Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 1,74 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2017 májusában, 27 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A lipcsei árutőzsdén a sertés júniusi határidőre szóló jegyzése kismértékben emelkedett, míg a júliusi és az augusztusi stagnált 2017 23. hetének végén az egy héttel korábbihoz viszonyítva.
Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak többsége nem változtatott számottevően a sertések átvételi árán 2017 23. hetében az előző hetihez viszonyítva. A sertésárak átlagosan 20 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos hetének átlagárához képest. A németországi szerződéses ár és a Tönnies felvásárlási ára egyaránt 1,81 euró/kilogramm hasított súly volt a megfigyelt héten. A West Fleisch 1,79, a Vion 1,82, a Danish Crown és a Tican 1,56 euró/kilogramm hasított súly áron vásárolta a sertéseket a 23. héten. A németországi vágóhidak árai stagnálnak a 24. héten az előző hetihez viszonyítva.

Magyarország

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 34 százalékkal nőtt 2017 január–márciusában az egy évvel korábban külpiacon eladott mennyiséghez viszonyítva. Legfőbb partnereink Románia, Szlovákia, Ausztria és Horvátország voltak. Románia 14 százalékkal, Szlovákia 63 százalékkal több, míg Ausztria 11 százalékkal kevesebb sertést vásárolt Magyarországtól.

Horvátországba csaknem a négyszeresére bővült a kiszállítás. Az élősertés-behozatal 8 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban, a legnagyobb beszállítók Szlovákia és Németország voltak. A Szlovákiából vásárolt sertések mennyisége 15 százalékkal csökkent, míg a Németországból származóké 25 százalékkal nőtt.

A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 14 százalékkal, értéke pedig 31 százalékkal emelkedett 2017 első negyedévében a 2016. január–márciusihoz képest. A legtöbb sertéshúst Kínába, Romániába, Japánba és Horvátországba szállítottuk. Horvátországba csaknem a háromszorosára ugrott a kivitel, valamint a Kínába (+11 százalék), a Romániába (+38 százalék) és a Japánba (+10 százalék) irányuló export is emelkedett. A sertéshúsimport volumene 16 százalékkal, értéke 36 százalékkal nőtt. A sertéshús 55 százaléka Németországból, Spanyolországból és Lengyelországból származott. Magyarország élő sertésből és sertéshúsból nettó importőr volt a vizsgált periódusban.

A hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 550 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2017 májusában, ami 31 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. Az AKI PÁIR adatai szerint a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 16 százalékkal volt magasabb 2017 májusában, mint 2016 azonos hónapjában. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 8 százalékkal, a sertéscombé 16 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban.

Teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (34) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (7) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (83) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (10) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum