2017. május 18.

AKI - A sertéshús termelése 23 millió tonna lehet az Európai Unióban 2017-ben

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) áprilisban megjelent rövid távú projekciója szerint a világ sertéshústermelése 874 ezer tonnával 110,7 millió tonnára emelkedhet az idén a 2016. évihez képest. 

A jelentős sertéstartó országok többségében (USA, Brazília, Oroszország, Vietnam) várhatóan nő a kibocsátás, míg az Európai Unióban és Kínában nem változik számottevően a sertéshústermelés. A sertéshústermelés növekedése mellett a globális kereskedelem élénkülhet: a sertéshúsexport 5 százalékkal, a sertéshúsimport 4 százalékkal növekedhet az idei esztendőben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az USDA adatai szerint az USA sertéshústermelése 1 százalékkal volt magasabb 2017 január–februárjában a 2015. január–februárihoz képest. A vágások száma 2 százalékkal nőtt, míg a vágóhidakra kerülő sertések élősúlya nem változott számottevően a megfigyelt időszakban. Az USDA adatai alapján az Egyesült Államokban a sertés ára 1,54 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt 2017 márciusában, ez 8 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

Az USDA előrevetítése szerint az Egyesült Államok sertéshús-kibocsátása 11,8 millió tonna (+4,6 százalék) lehet 2017-ben. A sertéshúsexport 8,3 százalékkal bővülhet, míg a sertéshúsimport 4,2 százalékkal csökkenhet az idén.

Brazíliában a sertés ára 32 százalékkal volt magasabb 2017 harmadik hónapjában (6,42 brazil reál/kilogramm hasított hideg súly), mint az előző esztendő azonos hónapjában. A brazíliai sertés- és baromfitenyésztők szövetségének (ABPA) adatai szerint Brazília sertéshúskivitele 3,4 százalékkal 54,8 ezer tonnára csökkent 2017 márciusában a 2016. márciusihoz képest. Ugyanakkor a nemzetközi piacon értékesített sertéshús értéke 39,5 százalékkal volt magasabb az idei év harmadik hónapjában, mint egy évvel korábban.

Az USDA projekciója szerint Brazília sertéshústermelése 3,1 százalékkal bővülhet 2017-ben. A belső fogyasztás 1,6 százalékkal, a sertéshús kivitele 8 százalékkal nőhet ugyanekkor.

Európai Unió

Az Európai Bizottság márciusban megjelent rövid távú előrevetítése szerint az EU sertéshústermelése várhatóan 23,23 millió tonna körül alakul 2017-ben, nem változik számottevően az előző évihez képest. Az EU13-tagországokban csaknem 1 százalék lehet a termelés növekedése, míg a régi tagországokban 1 százalék alatti csökkenésre lehet számítani 2017-ben. A projekció szerint a sertéshús kibocsátása 2018-ban nem változik jelentősen.

Az Európai Unió 2,54 millió tonna sertéshúst exportálhat az idén és 2,49 millió tonnát 2018-ban. Az unió sertéshúsimportja a 2016. évinél 2 százalékkal lehet több (12 ezer tonna) 2017-ben, és további 8 százalékkal 13 ezer tonnára bővülhet 2018-ban. A közösség sertéshúsfogyasztása 1 százalékkal emelkedhet 2017-ben, majd 0,5 százalékkal nőhet a következő évben. Az EU-ban a sertéshús egy főre jutó fogyasztása 31,5 kilogramm körül várható az idei esztendőben és 2018-ban egyaránt.

Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió 24 százalékkal több sertéshúst (344 ezer tonna) értékesített a nemzetközi piacon 2017 januárjában, mint egy évvel korábban. Az export 46 százaléka Kínába irányult, ahova az egy évvel korábbinál 35 százalékkal több, 158 ezer tonna uniós sertéshús került januárban. További nagy célpiacok Japán (31 ezer tonna) és Hongkong (29 ezer tonna) voltak, Japánba 13 százalékkal, Hong-kongba 15 százalékkal nőtt a kivitel volumene. A közösség sertéshúsimportja (2,8 ezer tonna) 4 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, a behozatal 67 százaléka Svájcból származott.

Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 1,57 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2017 márciusában, 23 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A lipcsei árutőzsdén a sertés áprilisi, májusi és júniusi határidőre szóló jegyzései emelkedtek 2017 15. hetének végén az egy héttel korábbihoz viszonyítva.

Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak 2,5 százalékkal növelték a sertések átvételi árát 2017 15. hetében az előző hetihez viszonyítva. A sertésárak átlagosan 33 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos hetének átlagárához képest. A németországi szerződéses ár és a Tönnies felvásárlási ára egyaránt 1,73 euró/kilogramm hasított súly volt a megfigyelt héten. A West Fleisch 1,71, a Vion 1,76, a Danish Crown és a Tican 1,48 euró/kilogramm hasított súly áron vásárolta a sertéseket a 15. héten. A németországi vágóhidak 16. heti árai stagnáltak az előző hetihez viszonyítva.

Magyarország

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 40 százalékkal nőtt 2017 januárjában az egy évvel korábban külpiacon eladott mennyiséghez viszonyítva. Legfőbb partnereink Románia, Ausztria, Szlovákia és Horvátország voltak. Románia 14 százalékkal, Szlovákia 23 százalékkal több, míg Ausztria 9 százalékkal kevesebb sertést vásárolt Magyarországtól. Horvátországba csaknem a nyolcszorosára bővült a kiszállítás. Az élősertés-behozatal 27 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban, a legnagyobb beszállítók Szlovákia és Németország voltak. A Szlovákiából vásárolt sertések mennyisége 27 százalékkal, a Németországból származóké 6 százalékkal csökkent.

A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 26 százalékkal, az értéke pedig 47 százalékkal emelkedett 2017 első hónapjában a 2016. januárihoz képest. A legtöbb sertéshúst Kínába, Japánba, Romániába és Horvátországba szállítottuk. Kínába és Horvátországba több mint a kétszeresére ugrott, Japánba (+4 százalék) és Romániába (+46 százalék) egyaránt emelkedett a kivitel. A sertéshúsimport volumene 3 százalékkal, értéke 19 százalékkal nőtt. A sertéshús 55 százaléka Németországból, Lengyelországból és Spanyolországból származott.

A hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 486 forint/kilogramm hasított súly volt 2017 márciusában, 27 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. Az AKI PÁIR adatai szerint a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 15 százalékkal volt magasabb 2017 márciusában, mint 2016 azonos hónapjában. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 8 százalékkal, a sertéscombé 11 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban.

Teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum