2017. május 23.

AKI - Az étkezési tojás csomagolóhelyi átlagára 19 százalékkal csökkent egy év alatt az Európai Unióban, 2017. május

A brit környezetvédelmi, élelmezésügyi és vidékfejlesztési minisztérium (DEFRA) adatai szerint az Egyesült Királyságban a tojáságazat tovább bővült 2016-ban és idén is ez a tendencia várható. 

A tojástermelés 2,8 százalékkal 2,7 milliárd darabra nőtt 2017 első negyedévében az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A tojáslé és a feldolgozott tojástermékek kibocsátása azonban csaknem 1 százalékkal 22,8 ezer tonnára csökkent ugyanekkor.

Szakértők szerint a szigetországban a héjas tojás importja 3,3 százalékkal, exportja pedig 14 százalékkal esett vissza 2017 februárjában az előző év azonos hónapjához képest. A tojástermékek importja 13 százalékkal csökkent, ugyanakkor exportja 36 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A tojótyúkok 48 százalékát feljavított ketrecekben tartották 2017 első negyedévében, ami 2 százalékponttal kevesebb, mint 2016 első negyedévében, 48 százalékát szabad tartásban, 1 százalékát mélyalmos tartásban, a tojások 2 százaléka pedig biotermelésből származott.

Az Európai Unió tojástermékimportja 2,4 ezer tonna volt 2017 első két hónapjában, 17 százalékkal csökkent az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva. A behozatalban a tojáspor és a tojáslé aránya a legnagyobb, friss tojást egyre kisebb mennyiségben szállítanak a közösségbe. Az import több mint kétharmada (67,5 százalék) az USA-ból érkezett, összesen 1,6 ezer tonna az év első két hónapjában, ami fele a 2016. január és február között behozott mennyiségnek. Jelentősen visszaesett a tojásimport Argentína (–54 százalék) és Ukrajna (–89 százalék) irányából, viszont nőtt India (+84 százalék), Kína (+138 százalék) és Svájc (+3 százalék) importja. A tojástermékek exportja 7,8 százalékkal 48 ezer tonnára bővült 2017. január–februárban az előző év hasonló időszakához képest.

Az unió legnagyobb exportcélországai, úgymint Svájc (27 százalék részesedés), Japán (20 százalék) és az Egyesült Arab Emírségek (10 százalék) együttesen 27,6 ezer tonna tojást vásároltak a közösségből. Jelentősen nőtt a kiszállítás Thaiföldre (+90 százalék), Oroszországba (+20 százalék), Sierra Leonéba (+30 százalék), Egyenlítői-Guineába (+84 százalék) és Kongóba (+126 százalék), ugyanakkor csökkent Izrael (–57 százalék) irányába. A kivitelben meghatározó a friss tojás, a tojásfehérje, illetve a keltetőtojás.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 123,45 euró/100 kilogramm volt 2017 18. hetében, ami 18,7 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH adatai szerint Magyarország a 2017. január és február közötti időszakban kétszer annyi héjas tojást és csaknem 14 százalékkal több friss tojást vásárolt a nemzetközi piacról, mint egy évvel korábban. A héjas tojás exportja csaknem 27 százalékkal csökkent 2017 első két hónapjában 2016 azonos időszakához viszonyítva.

Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára (24,17 forint/darab) 21 százalékkal emelkedett 2017 18. hetében az előző év ugyanezen hetének átlagárához viszonyítva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum