2017. január 20.

AKI - Az Európai Unió 26 százalékkal több sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon, 2016. december

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) decemberben megjelent elemzése szerint az USA sertéshústermelése csaknem 4 százalékkal emelkedhet 2017-ben a 2016-ban előállított mennyiséghez képest. A szakértők a kínálat további bővülése miatt a hízósertés termelői árának 10-15 százalékos esésére számítanak a vizsgált összehasonlításban. 

A nagyobb termelés következtében az egy évvel korábbinál 5 százalékkal több sertéshúst értékesíthetnek a nemzetközi piacon a jelzett időszakban. A becslések szerint az Egyesült Államok élősertésimportja csaknem 2 százalékkal növekedhet, míg a sertéshús-behozatala 1 százalékkal csökkenhet. A belső fogyasztás 2 százalékkal emelkedhet.

Az USDA adatai szerint az USA sertéshústermelése 1 százalékkal volt magasabb az idei év első tíz hónapjában a 2015. január–októberihez képest. A vágások száma 2 százalékkal nőtt, míg a vágóhidakra kerülő sertések élősúlya nem változott számottevően a megfigyelt időszakban. Az USDA adatai alapján az Egyesült Államokban a sertés ára 1,05 dollár (USD)/kilogramm hasított súly volt 2016 novemberében, ez 18 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

Brazíliában a sertés ára 1 százalékkal volt alacsonyabb 2016 novemberében (5,86 brazil reál/kilogramm hasított súly), mint az előző esztendő azonos hónapjában. A brazíliai sertés- és baromfitenyésztők szövetségének (ABPA) adatai szerint Brazília sertéshúskivitele 34,6 százalékkal 682 ezer tonnára nőtt 2016. január és november között a 2015. január–novemberihez képest.

Az ABPA szakértőinek becslése szerint az ország sertéshústermelése 2,4 százalékkal 3,7 millió tonnára emelkedhet az idén a 2015. évihez képest. A sertéshúskivitel éves volumene 30 százalékkal, értéke pedig 13 százalékkal lehet magasabb az előző évinél, ugyanakkor az egy főre jutó belső fogyasztás 14,4 kilogrammra csökkenhet az idén az előző évi 15,2 kilogrammról. A dél-amerikai ország sertéshústermelése várhatóan 2 százalékkal, az exportja pedig 5 százalékkal emelkedik a megfigyelt időszakban.

Európai Unió

Az Európai Bizottság decemberben megjelent projekciója szerint az unió sertéshústermelésének lassú, de folyamatos növekedése várható 2018-tól 2026-ig. A közösség sertéshústermelése 23,6 millió tonna lehet 2016-ban, több mint 1 százalékkal emelkedhet a 2015. évihez képest. Az előrevetítés szerint a kibocsátás 23,9 millió tonna körül alakulhat 2026-ban, ami 2,5 százalékkal haladná meg a 2015. évi mennyiséget.

Az unió sertéshúsexportja 24 százalékkal bővülhet az idén az előző évihez képest, és meghaladhatja a 2,7 millió tonnát. A következő évtizedben a kibocsátáshoz hasonlóan a kivitel is emelkedhet, azonban gyorsabb ütemben, és 2026-ra az export csaknem 27 százalékos növekedését várják a 2015. évihez képest.

A sertéshúsimport 13 ezer tonna körül alakulhat az idén és a következő évben egyaránt. Ezt követően évente 17-19 ezer tonna sertéshús behozatalára számítanak a szakértők. A közösség sertéshúsfogyasztása előreláthatóan nem változik számottevően a következő tíz évben a 2015. évi volumenhez képest. Az egy főre jutó sertéshúsfogyasztás a régi tagországokban 31,2 kilogramm, míg az új tagországokban 34,5 kilogramm körül alakulhat a következő évtized közepén.

Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió 26 százalékkal több sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon 2016 első tíz hónapjában, mint egy évvel korábban. Az export csaknem fele Kínába irányult, ahova az egy évvel korábbinál 76 százalékkal több uniós sertéshús került január és október között. További nagy célpiacok Japán és Hongkong voltak, Japánba 10 százalékkal, Hongkongba 31 százalékkal nőtt a kivitel volumene. A közösség sertéshúsimportja 5 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban, a behozatal 68 százaléka Svájcból származott.

Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 1,52 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2016 novemberében, 15 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A lipcsei árutőzsdén a sertés januári, februári és márciusi határidőre szóló jegyzései emelkedtek 2016 50. hetének végén az egy héttel korábbihoz viszonyítva.

Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak 1 százalékkal növelték a sertések átvételi árát 2016 50. hetében az előző hetihez viszonyítva. A sertésárak átlagosan 27 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos hetének átlagárához képest. A németországi szerződéses ár és a Tönnies felvásárlási ára egyaránt 1,62 euró/kilogramm hasított súly volt a megfigyelt héten. A West Fleisch 1,6, a Vion 1,54, a Danish Crown és a Tican 1,43 euró/kilogramm hasított súly áron vásárolta a sertéseket az 50. héten. A németországi vágóhidak 51. heti árai 4-5 százalékkal mérséklődtek az előző hetihez viszonyítva.

Magyarország

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 7 százalékkal csökkent 2016 első kilenc hónapjában az egy évvel korábban külpiacon eladott mennyiséghez viszonyítva. Legfőbb partnereink Románia, Ausztria, Szlovákia és Szerbia voltak. Ausztriába (–8 százalék) és Szerbiába (–71 százalék) csökkent a kiszállítás, ugyanakkor Románia 20 százalékkal, Szlovákia pedig 36 százalékkal több sertést vásárolt Magyarországtól. Az élősertés-behozatal 8 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A legnagyobb beszállítók Szlovákia, Németország és Hollandia voltak. A Szlovákiából vásárolt sertések mennyisége 8 százalékkal csökkent, míg Németországból 5 százalékkal, Hollandiából 46 százalékkal több élő sertést szállítottak Magyarországra, mint egy évvel korábban.

A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 3 százalékkal csökkent, míg értéke 1,5 százalékkal nőtt 2016. január–szeptemberben 2015 azonos időszakához képest. A legtöbb sertéshúst Romániába, Kínába, Olaszországba és Japánba szállítottuk. Romániába (–1 százalék), Olaszországba (–23 százalék) és Japánba (–15 százalék) mérséklődött a kivitel, ugyanakkor Kínába 62 százalékkal emelkedett. A sertéshúsimport volumene 16 százalékkal, értéke 18 százalékkal nőtt. A sertéshús csaknem kétharmada Németországból, Lengyelországból, Ausztriából és Spanyolországból származott. Magyarország élő sertésből és sertéshúsból nettó importőr volt a vizsgált periódusban.

A hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 468 forint/kilogramm hasított súly volt 2016 novemberében, 15 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. Az AKI PÁIR adatai szerint a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 3,5 százalékkal volt magasabb 2016 novemberében, mint 2015 azonos hónapjában. A KSH adatai szerint a sertéscomb fogyasztói ára 9 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban.

Teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum