2016. december 19.

AKI - A baromfihús-kibocsátás 2,5 százalékkal növekszik az Európai Unióban, 2016. december

Az Európai Bizottság legfrissebb, novemberi adatai szerint az Európai Unió teljes baromfihús-kibocsátása a 2015. évi mennyiséghez képest várhatóan 2,5 százalékkal 14,6 millió tonnára emelkedik az idén, és 2017-ben elérheti a 14,8 millió tonnát. 

Franciaország kivételével valamennyi tagországban a kibocsátás növekedése figyelhető meg, köztük a legjelentősebbeknek számító Lengyelországban 6,1 százalékkal, Hollandiában 5,5 százalékkal, Olaszországban 4,4 százalékkal, az Egyesült Királyságban 2,5 százalékkal és Spanyolországban 1,8 százalékkal több baromfihúst állíthatnak elő az idén.

A csirkehústermelést tekintve 2,4 százalékos növekedést valószínűsítenek a szakértők 2016-ban, így az összes mennyiség elérheti a 11,5 millió tonnát, amely jövőre 1,7 százalékkal 11,8 millió tonnára bővülhet. A pulykahús esetében ez az emelkedés 6,2 százalék lehet 2016-ban, valamint 1,5 százalék 2017-ben.

A Bizottság adatai szerint az unió baromfihúsexportja 9,9 százalékkal 1,2 millió tonnára emelkedett 2016 első kilenc hónapjában az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva. A főbb célpiacoknak számító Dél-afrikai Köztársaságban (+35 százalék), Ukrajnában (+39 százalék), Hongkongban (+35 százalék), a Fülöp-szigeteken (+41 százalék) és Ghánában (+7 százalék) nőtt a kereslet az uniós baromfihús-készítmények iránt, míg a Benini Köztársaságba (–22 százalék) és Szaúd-Arábiába (–14 százalék) csökkent a kiszállítás volumene.

A közösség baromfihúsimportja 4,9 százalékkal 683 ezer tonnára bővült 2016 első kilenc hónapjában az előző év hasonló időszakához képest. A legnagyobb beszállítótól, Brazíliából 2 százalékkal több baromfihús érkezett az EU-ba, nőtt továbbá a Chiléből (+68 százalék), az Ukrajnából (+19 százalék) és a Thaiföldről (+6 százalék) származó baromfihús mennyisége. Ugyanakkor Argentínából 29 százalékkal, Svájcból 9 százalékkal és Kínából 7 százalékkal csökkent a behozatal.

A KSH adatai szerint Magyarország baromfihúsexportja 8,9 százalékkal 165 ezer tonnára nőtt 2016 első kilenc hónapjában 2015 hasonló időszakához viszonyítva. Csirkehúsból 8,4 százalékkal kevesebbet, pulykahúsból ellenben 9,2 százalékkal többet szállítottunk ki. A legtöbb baromfihúst Hollandiába (35 ezer tonna), Romániába (28 ezer tonna) értékesítettük a vizsgált időszakban. Ausztriába 6 százalékkal (21 ezer tonna), Németországba 5 százalékkal nőtt (16 ezer tonna), míg Szlovákiába 1,8 százalékkal csökkent a kivitel.

A baromfihúsimport 4 százalékkal bővült a megfigyelt periódusban. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (7 ezer tonna), Ausztriából (6 ezer tonna), Németországból (4,5 ezer tonna), Hollandiából (3 ezer tonna) és Romániából (3 ezer tonna) érkezett Magyarországra 2016. január–szeptember hónapokban.

Az Európai Bizottság adatai alapján 2016 első 47 hetében 178,2 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára, ami 5,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának átlagárától.

Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára (255 forint/kilogramm) 2,4 százalékkal volt alacsonyabb 2016 1–47. hetében az egy évvel korábbinál. Az egész csirke feldolgozói értékesítési ára 4,9 százalékkal, a csirkecombé 14,0 százalékkal, a csirkemellé pedig 3,4 százalékkal csökkent ugyanebben az összehasonlításban.

Teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum