2016. október 21.

AKI - A lengyel káposztaföldek összeterülete tízszerese a magyarnak, 2016. október

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) adatai szerint a világon a káposztafélék termőterületének 17 százaléka Európában található, amely körülbelül 410 ezer hektárra tehető.  

Európai viszonylatban Oroszország, Ukrajna, Lengyelország, Németország, Hollandia a legnagyobb termelők, valamint jelentősek még Románia, Moldávia, Szerbia és Macedónia is. A káposztafélék globális termeléséből az EU 7-8 százalékkal részesedik (3,5-3,7 millió tonna évente).

Az unió legnagyobb termelője Lengyelország, ahol a termőterület a magyarországinál tízszer nagyobb, 20-25 ezer hektár körül alakul. Szakértők szerint a 2016. évi káposztatermés több mint 1 millió tonnára bővült. A poznani nagybani piacon az idei betakarítású fejes káposzta termelői ára – a nagyobb kínálat miatt – 1-1,5 PLN/fejre csökkent 2016 38–39. hetében az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva.

Németországban a káposztatermesztés csökkenőben van, fehér káposztából 5,6 ezer hektár, karfiolból 3,6 ezer hektár, vörös káposztából pedig 1,9 ezer hektár volt 2015-ben.

Az EU fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege pozitív volt 2015-ben, annak ellenére, hogy a kiszállítás 44 százalékkal, 54 ezer tonnára csökkent, míg a beszállítás 3 százalékkal, 40,9 ezer tonnára bővült a harmadik országok vonatkozásában. Az idei év első félévében az egyenleg negatívra változott, mivel az import 90 százalékkal, 49,5 ezer tonnára nőtt, az export viszont – az oroszországi embargó miatt – 80 százalékkal, 8,8 ezer tonnára esett az előző év azonos időszakához képest.

Oroszország a világ legnagyobb káposztatermelője, a káposzta termése idén rekordszintet érhet el. Mindemellett a káposzta iránti élénk kereslet miatt Oroszország káposztabehozatalra szorul, ami elsősorban Macedóniából, Iránból és Szerbiából érkezik.

Magyarország

A KSH adatai szerint Magyarországon a fejes káposzta termőterülete 2,5-2,6 ezer hektár körül alakult az elmúlt években. A fejes káposztát döntően szabadföldön termesztik, a hajtatott káposzta termőterülete 250 hektárt tett ki 2015-ben. A termésátlag az európai átlagtól (35 tonna/hektár) elmaradó, 20-24 tonna/hektár körül alakul.

A káposztafélék fogyasztása évről évre csökken, ennek oka, hogy veszítettek a hagyományos téli vitaminforrás-szerepükből. A fogyasztás csökkenése a kereslet lanyhulásával jár, ami a termelés mérséklődését okozza.

Ezért fontos a fogyasztás ösztönzése, annak érdekében, hogy a káposzta a tudatos, a hazai terméket kereső fogyasztók látókörébe kerüljön, hiszen a káposztafélék egészségesek, élettani szempontból fontos tápanyagokat tartalmaznak. Meg kell jegyezni, hogy a vecsési savanyú káposztát a Magyar Értéktár részeként tartják számon. Emellett a töltött káposzta jó eséllyel pályázhat arra, hogy hungarikummá váljon.

Magyarország fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatívra változott 2015-ben, amikor a beszállított mennyiség 5,10 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 4,93 ezer tonna került.

Az idei év első hét hónapjában az import 3 százalékkal, 3,57 ezer tonnára mérséklődött az elmúlt év azonos időszakához képest. A Németországból származó behozatal 35 százalékkal, 1,05 ezer tonnára, a Hollandiából érkező 31 százalékkal, 767 tonnára csökkent, ugyanakkor Lengyelországból háromszorosára, 503 tonnára bővült a beszállított mennyiség. Az export 12 százalékkal csökkent, 3,69 ezer tonnát tett ki, ennek jelentős hányada Romániába, valamint a skandináv államokba (Finnország, Norvégia, Svédország) irányult.

A Budapesti Nagybani Piacon a fehér fejes káposzta termelői ára a 2016. év elején magasabb volt, mint egy évvel korábban. A primőr fehér fejes káposzta április közepén tűnt fel a kínálatban, amelyet 16 százalékkal kínáltak alacsonyabb áron (215 forint/kilogramm) a 16–24. héten, mint egy évvel korábban. Ebben az időszakban a kínálat hollandiai importtal egészült ki. A primőr termék kifutása után, a szabadföldi fehér fejes káposzta ára a 26–39. héten 17 százalékkal csökkent (79 forint/kilogramm) az előző év azonos időszakához képest.

Teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum