2016. június 2.

Ausztria: Közel 50.000 aláírás egy hét alatt a növények és állatok szabadalmaztatása ellen

A szövetségi kormány egyértelmű felhívást kapott: lépjenek fel Európában az élet szabadalmaztatásával szemben

Az „állatok és növények szabadalmaztatása ellen” írott petíció kezdeményezői egy hét után lényegesen pozitív mérleget vonhattak meg: az ARCHE NOAH, BIO AUSTRIA és a PRO-GE Szakszervezet „az élet szabadalmaztatása elleni osztrák honlapján” ( www.keinpatentaufleben.at) közel 50.000 ember támogatta a kezdeményezést.

”Ez a rövid időn belüli széleskörű támogatás bizonyítja, hogy az állampolgárok egyetértenek a megfogalmazottakkal, elutasítják a növények és állatok szabadalmaztatását, és mindezt egyértelműen közlik a politika felé. Az illetékes minisztériumok, mindenek előtt az infrastrukturáért felelős minisztérium, de a gazdasági minisztérium irányába is eljuttatott petícióban követelték, hogy sürgősen lépjenek fel az Európai Szabadalmi Hivatal kérdéses és nem esztétikus szabadalmi gyakorlatával szemben" - közölte Iga Niznik, az ARCHE NOAH szóvivője.

A kezdeti sikerek után, a követelés további erősítése érdekében, az aláírásgyűjtést a következő hetekben, hónapokban tovább folytatják. ”Biztosak vagyunk, hogy még további emberek emelik fel a hangjukat az élet szabadalmaztatása ellen„ - hangsúlyozta Thomas Fertl, a BIO AUSTRIA politikai és innovációs részlegének vezetője.

A petíció indítói az elmúlt héten egy kampány prezentáció keretében mutatták be, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal az Európai Szabadalmi Egyezmény kérdéses eseteiben is egyre gyakrabban nyújt szabadalmi védettséget állatokra és növényekre annak ellenére, hogy ez alapjaiban tilos. Ez elsősorban géntechnikai eljárásokra, különleges módszerekkel termelt élelmiszerekre, mint például a paradicsom, paprika vagy brokkoli is vonatkozik. A szabadalmi lavina emiatt a hagyományosan termelt növényeket és hagyományosan tenyésztett állatokat is veszélyezteti.

2016 első félévében az Európai Unió és az Európai Szabadalmi Hivatal könnyít a növények és állatok szabadalmaztatásával kapcsolatos előírásokon. Február 29-én a „Versenyképesség” tanács ülésén Brüsszelben tárgyalnak a növények szabadalmaztatásáról.

"Az ülésen résztvevő Mitterlehner gazdasági miniszter és  Mahrer államtitkár  Ausztria  képviseletében ki kell hogy használják a lehetőséget, és félreérthetetlenül fel kell hogy lépjenek a növények és állatok szabadalmaztatásának betiltása érdekében”- mondta Fertl.

”Ausztria elutasítja az élet szabadalmaztatását, a kormánypártok képviselői ezt többször is kifejezésre juttatták. Ezt az egyértelmű állásfoglalást közölni kell az európai partnerek felé, és meg kell győzni a többi érintett európai országot is az élet szabadalmaztatása elleni fellépés szükségességéről. Ez nemcsak az osztrák belföldi termelők és a fogyasztók érdekeinek, hanem az osztrák középvállalkozási szemléletnek is megfelel. Amennyiben ezt a szabadalmi gyakorlatot nem sikerül leállítani, akkor már nincs visszaút!”- hangsúlyozta Gerhard Riess, a PRO-GE részleg titkára.

Az új szabadalmaztatási eljárások szempontjából Európai Szabadalmi Hivatal számára az Európai Panaszügyi Tanács 2015. márciusi döntése volt a mérvadó, amely szerint a hagyományosan termelt növényeket is lehet szabadalmaztatni.

A paradoxon ezzel kapcsolatban az, hogy minél általánosabb és specifikációt nélkülöző a szabadalmi követelmény, annál nagyobb az esélye, hogy meg is adják. Christoph Then, az „elképzelésekre nincs szabadalom” specialistája kiszámította, hogy 30 szabadalom 1000 fajtára is kiterjedhet, így a szabadalom birtokosa határozhatja meg ki használhatja az ő „találmányát” és ki nem. Ez az élelmiszer-termelés ellenőrzését jelenti - a vetőmagtól a tányérig.

Forrás: Bio Austria
Fordította: Félegyházi Szilvia, az Élelmiszerklub Alapítvány önkéntese



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (34) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (7) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (83) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (10) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum