2016. május 31.

Kis-nagy piackutatók Ausztriában

A Merkur 80 gyermek véleményét kérdezte meg a bevásárlásokról: a legkedveltebb termékek az édességek és a legkedveltebb kísérők a bevásárlások során a nagyszülők. Világos! De a gyerekeknek egészen konkrét kívánságaik vannak.

A Merkur az utóbbi években sokat tett a családokért és a gyerekekért, mint például a nagy családi csomagok összeállításánál vagy a széles, gyerekbarát kasszák esetében, ahol a kicsik tettre készen segíthetnek. Pár héttel ezelőtt, 2016 februárja végén elindult a Merkur gyerekekre szabott piackutatása. Ennek segítségével a gyerekek hasznos új információkat szerezhetnek a szupermarketekben egy rejtvény-rali kereteiben, melyért végül jutalom is jár.

Ezen kívül a szülőknek lehetőségük van arra is, hogy kisebb összegeket tegyenek félre a gyermekek későbbi önálló bevásárlásaihoz. A kártya látszólag nagyon jókor jelent meg, ugyanis nagy érdeklődés mutatkozik iránta. Február végétől március végéig már 25 000 „piackutató-kártyát“ adtak ki.

Kellemes időtöltés stresszes helyzetek helyett

Az aktív érdeklődés ellenére a Merkur ügyvezetése mégis a gyerekek esetében látja az „egyértelmű előrelépési lehetőséget“. Ebben a Merkur felkérésére készített „Gyerekszemmel a Merkur piacán“ tanulmány a mérvadó. A tanulmányt, mely azzal foglalkozik, hogy a gyerekek hogyan s miként élik meg az élelmiszerpiacot, az osztrák Gallup Intézet készítette 80 8-14 év közötti gyermek megkérdezésével.

„Azok a szülők, akik rendszeresen mennek vásárolni gyermekeikkel, tudják, hogy milyen stresszes helyzetek fordulhatnak elő ilyenkor. Mi azonban azt szeretnénk, ha a családok jól éreznék magukat piacainkon, és a bevásárlás a lehető legkellemesebben zajlana le. Ezért fontos számunkra, hogy a gyermekeket is bevonjuk a bevásárlások lebonyolításába“ – magyarázza az indítékot a Merkur egyik elöljárója, Kerstin Neumayer, aki maga is két gyermek édesanyja.

A gyerekek velünk együtt akarnak döntést hozni, és segíteni

A tanulmány során nem sokra mentek volna egy klasszikus kérdőívvel, ezért szóban kérdezték ki a gyermekeket, elkísérték és megfigyelték őket bevásárlás közben. „A tanulmány testközelből nyújt bepillantást abba, hogyan élik meg a gyermekek az élelmiszerpiacot, akkor is, ha nincs velük felnőtt kísérő“ – számol be róla Michael Nitsche, az osztrák Gallup Institut ügyvezetője.

A tanulmányból világosan kiderül, hogy a megkérdezett gyermekek többsége (62%) nagyon szívesen megy vásárolni.  Az tetszik nekik a legjobban, hogy kereshetnek maguknak valamit, és megvásárolhatják, amihez kedvük tartja (38%). Gyakran nagy benyomást tesz rájuk a termékek sokfélesége (14%) valamint örülnek, ha valami újat találnak (18%). De az olyan tevékenységek is nagy örömet okoznak, mint a zöldségek és gyümölcsök lemérése, valamint a bevásárlókocsi tologatása.

„A bevásárlókocsiba kerülő termékekről való együttes döntés mellett a termékek bepakolása is nagy örömet okoz a gyermekeknek. Fontos szerepe van annak is, hogy kisebb feladatokat bízunk rájuk, és ezáltal bevonjuk őket a bevásárlás lebonyolításába. Ez rendkívül megkönnyíti és felgyorsítja a szülők számára a bevásárlást“ – mondja Neumayer. Kevésbé kedvelt a gyermekek számára a kasszáknál való sorbanállás és várakozás (44%).

Az édesanyák mint vásárlópartnerek lecserélése

A legkedveltebb vásárlópartnerek a barátok vagy a nagyszülők (egyaránt 19%) szemben az édesapákkal (15%) vagy édesanyákkal (8%). A gyermekek negyedénél ennek az az oka, hogy az édesanyák gyakran „szigorúak“, és nem engedik édességek vásárlását illetve nekik egyszerűen sokáig tart a bevásárlás.

A szülőkkel vagy nagyszülőkkel vásároló gyermekek 31%-a szólhat bele a döntésekbe a vásárlások során – mindenekelőtt a zöldségek gyümölcsök (55%), édességek (45%) valamint tejtermékek (35%) esetében. Ha megkérdezzük tőlük, mely termékek esetében szeretnek leginkább beleszólni a döntésbe, az édességek állnak az első helyen (40%), ezeket követik a hús- és kolbászfélék (18%) és az italok (16%).

Az édességek a legfontosabbak

A megkérdezett gyermekek 80%-a már legalább egyszer egyedül vásárolt be, 38%-uk gyakrabban megy egyedül szupermarketekbe. Ennek egyik oka, hogy az például uzsonnát vásároljanak maguknak az iskolába (15%) vagy olyan dolgokat vegyenek, melyekre a szülőknek nem volt ideje vagy lehetősége (15%).

10%-uk nagynak és felnőttnek érzi magát az önálló vásárlások alkalmával. 80%-uknak tetszik nagyon az önálló vásárlás, melynek egyok legfőbb oka az önálló döntéshozatal (43%). Amikor a gyermekek egyedül mennek a szupermarketekbe, leginkább édességet (67%) valamint üdítőitalokat (47%) vásárolnak.

A tájékozódásban a gyermekeknek több segítségre van szükségük

Amikor arról kérdezték a gyermekeket, mit változtatnának a szupermarketeken, javasolták a gyerekbarát kínálatot, mint például az uzsonnák nagyobb választéka, a kisebb adagok, valamint kóstolóstandok felállítása, ahol megkóstolhatják az édességeket. Természetesen az élmény is fontos szerepet játszik számukra, ezért azt javasolják, hogy a szupermarketekben legyenek játszósarkok, ahol lehetőségük van játszani, különféle animációkat nézni, legyenek gyűjtőkártyás akciók, kis bevásárlókocsik vagy beöltözött dolgozók.

Egyes gyerekek, akik már voltak bevásárolni egész pontosan az javasolták a Merkur számára, hogy az üzletek legyenek átláthatóbbak például a termékek, sorok legyenek jobban kitáblázva, a gyerek-bevásárlókocsikon legyenek tájékozódást segítő térképek, valamint a kimondottan gyermekeknek készített termékeket csoportosítsák egy helyre.

A Merkur szülőket keres a családi fórumhoz

„A tanulmány fontos felismerésekre és ötletekre világított rá, melyek számunkra rendkívül fontosak“ – mondja Neumayer.  A Merkur épp ezért gyermekeknek készített egészséges termékek elhelyezését tervezi a pénztárak környékén. A Merkur-üzletekben a közeljövőben egész Ausztriában gyerek-bevásárlókocsikat fognak kihelyezni és április közepétől bizonyos üzletekben önálló Disney-választékot is fogunk találni. Továbbá kiépítik a piackutató programot.

A Merkur létrehozza a családi fórumot, mely egy független és bíráló tanácsadói csoport lesz. Ez tanácsai által fogja majd támogatni a jövőbeli projektek fejlesztését. A Merkur ezért egy felhívást tesz közzé: „Elkötelezett önkéntes anyukákat, apukákat és pedagógusokat keresünk. Akit érdekel, a honlapunkon tud jelentkezni“ – fejezi be Neumayer.

További információkat a Merkur családi fórumról és a jelentkezésről az alábbi linken találnak:  www.merkurmarkt.at/familienforum

Forrás: Handelszeitung, 2016. március
Fordította: Horváth Dániel, az Élelmiszerklub Alapítvány önkéntese

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (34) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (7) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (83) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (10) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum