2014. május 21.

AKI - Az Európai Unióban 136 millió tonna őszi búza betakarítása várható, 2014. május

A gabonafélék világpiaci árának alakulására április második felében is főként a fekete-tengeri események és az USA búza- és kukoricatermő területein uralkodó időjárás volt hatással. Habár a szovjet utódállamokban a feszült politikai helyzet ellenére a gabonafélék kivitele és a tavaszi munkák jól haladtak, a pénzügyi befektetők továbbra is nyugtalanok voltak. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) 6 százalékkal erősödött a búza fronthavi jegyzése 2014. április 21. és május 2. között, így az ismét 260 USD/tonna szint közelébe került.

Az Európai Unióban jelenleg kedvezőek a búza 2014. évi terméskilátásai. A Bizottság a tavalyihoz hasonlóan 135,9 millió tonna őszi búza betakarítását jelezte előre az idén. Franciaországban május elején az őszi vetésű búza 73 százaléka kapott jó/kiváló minősítést, szemben az egy évvel korábbi 68 százalékkal. Jóllehet, az EU búzaexportja az elmúlt hetekben lassult, a 2013/2014. gazdasági év eddig eltelt időszakában már példátlanul nagy mennyiséget, 25,1 millió tonnát szállítottak harmadik országokba. A folyó évi szezonban 31,2 millió tonna kenyérgabona kivitelére is sor kerülhet, ami új rekordot jelentene.

Az USA agrárminisztériumának (USDA) április 27-i jelentése szerint az őszi búza állományának 33 százaléka kapott jó/kiváló minősítést, ami összhangban van az egy évvel ezelőttivel. Az APK Inform tanácsadó ügynökség tájékoztatása alapján Ukrajna rekord mennyiségű, 31,3 millió tonna gabonát exportál a folyó évi szezonban, eddig 29,6 millió tonna gabona (ebből 8,4 millió tonna búza) hagyta el az országot. Kazahsztán a tervezett 9,5 millió tonna gabonából 7,3 millió tonnát exportált eddig a 2013/2014. gazdasági évben.

A párizsi árutőzsdén (MATIF) 215 euró/tonna környékén jegyezték a búzát a legközelebbi lejáratra vonatkozóan április utolsó és május első napjaiban. Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában az ótermésű malmi búza (májusi lejárat) 58 ezer forint/tonna áron került kivezetésre. Augusztusi szállítással tonnánkénti 52 ezer forintért lehetett lekötni a terményt április végén. Az AKI PÁIR adatai szerint ugyanakkor a fizikai piacon 56 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát az étkezési minőségű búza.

A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) kilenc havi csúcsot döntött a kukorica fronthavi jegyzése 2014. április 21. és május 2. között. Az IGC áprilisi előrejelzésében ugyanis a korábbihoz képest 10 millió tonnával lefelé, 350 millió tonnára korrigálta az USA 2014. évi kukorica-kibocsátását a késői vetés miatt. A munkálatokkal a vetésterület 19 végeztek április 27-ig, ami messze elmarad a 2009-2013. évek átlagától (28 százalék). Argentínában a prognosztizált 24 millió tonna kukoricatermés 23 százalékát már betakarították április 23-ig.

Az APK Inform tájékoztatása szerint Ukrajna kukorica-kivitele a politikai eseményektől függetlenül jó ütemben zajlik: április első három hetében 1,1 millió tonna tengerit szállítottak ki az exportőrök az országból. A folyó gazdasági év eddig eltelt időszakában a tervezett 19,5 millió tonnából 18,6 milliót hajóztak ki. A kedvező időnek köszönhetően jól haladnak a tavaszi munkák az Európai Unióban. A FranceAgriMer szerint Franciaországban a kukorica 78 százalékát már elvetették májusig.

Párizsban (MATIF) 184-185 euró/tonna körül stabilizálódott a kukorica fronthavi jegyzése április vége és május eleje között. A BÉT-en 51,2 ezer forint/tonna áron fejezték be a kereskedést a májusi szállítású takarmánykukoricával április végén. A távolabbi határidőkre ezzel egy időben 52 ezer forint/tonna körüli áron lehetett lekötni a terményt. Az AKI PÁIR adatai szerint a takarmánykukorica termelői ára tartotta az 50 ezer forint/tonna feletti szintet a 17. héten is, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 16 százalékkal alacsonyabb.

A teljes tanulmány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum