2012. április 11.

AKI - Tojáspiac az Európai Unióban, 2012. április


Az Európai Bizottság adatai alapján az Unióban az étkezési tojás ára 2012. 12. hetében elérte a 196,47 euró/100 kg-ot, ami 76,5 százalékos növekedést jelentett az egy esztendővel korábbihoz képest. A tartásmódváltás következtében a tojóállomány átlagosan 8 százalékkal csökkent a Közösségben. Ez 10-15 százalékos hiányt okozott a piacon, ami a húsvét közeledtével a tojásárának további jelentős emelkedését eredményezheti. 

Ugyanakkor a magas tojásárak miatt a következő hónapokban csökkenhet a fogyasztás. A Bizottság közlése szerint az ipari felhasználású és az étkezési tojás ára között továbbra sincs számottevő különbség.

A Közösség tojástermékexportja (elsősorban friss tojás és tojásfehérje) 18 százalékkal nőtt 2012 januárjában az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb partnerek Japán, Svájc és Angola voltak. Az elsősorban az USAból és Argentínából az Unióba érkező tojástermékimport (amelyben a tojáspor és a tojáslé a meghatározó) 38 százalékkal bővült.

A Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága (COPA) nehezményezi, hogy olyan harmadik országokból is érkezhet tojás az Unióba, ahol hagyományos ketrecekben tartják az állatokat. Legkönnyebben tojástermékekben fordulhat elő „illegális” tojás. Ez elsősorban a Mexikóból vagy Argentínából behozott szárított tojás esetében figyelhető meg, ezekben az országokban ugyanis az alapanyag és az előállítás is olcsóbb. Az Európai Bizottság szerint ez csak átmeneti állapot, mivel a húsvét miatt élénkült a tojás iránti kereslet. A Bizottság szakértői úgy vélik, hogy a piac 3-4 hónapon belül stabilizálódhat, azonban az EU tojástermelése várhatóan 2,5 százalékkal kevesebb lesz 2012-ben az előző évihez képest.

Franciaországban a betiltott hagyományos ketreces tartás miatt számos üzem átmenetileg felfüggesztette a termelést, az ország tojás-előállítása 10 százalékkal csökkent az év eddig eltelt időszakában az egy évvel korábbihoz képest. A Francia Tojás Szövetség adatai szerint a szűkebb kínálat következtében 2011. október és 2012. február között 75 százalékkal nőtt a tojás ára, ami már a sütőipari termékek árába is átgyűrűzött.

Németországban 15 százalékkal alacsonyabb a tojás kínálata az egy évvel korábbinál, az árak magasak. A termelők az üzletláncok korrekt viselkedésében bíznak, a hosszú távú szerződések miatt. A korábban, alacsonyabb szinten kialkudott ár a nagy beszerzőket is arra ösztönzi, hogy az üzletláncokban vásároljanak, a tojáspiacok helyett. Emiatt a termelők arra kényszerülnek, hogy a korábbinál nagyobb mennyiségű tojást szállítsanak az üzletláncokba.

A tojás jegyzése jelentős eltérést mutat az egyes tartományokban. A Weser-Ems-i Tőzsdén az elmúlt héten átlagosan 11,5 eurót kértek 100 db mélyalmos tojásért, szemben az egy évvel korábbi 6,5 euróval. Ezzel egy időben a Kölni Tőzsdén – méretosztálytól függően – 14-19,35 euró/100 db között mozgott a mélyalmos tojás jegyzési ára, míg egy évvel korábban 7,95-15,15 euró/100 db volt. A tojás hiánya és a magas ár miatt fennáll a veszélye, hogy azokból az országokból szállítanak majd elsősorban tojást Németországba, ahol nem fejezték még be a tartásmódváltást.

Ausztriában minden tartásmódban és méretosztályban emelkedett a tojás ára az elmúlt hetekben. Az Osztrák Kifizető Ügynökség (AMA) információi szerint ehhez hozzájárult az is – a folyamatos belföldi kereslet mellett –, hogy az egész Európára kiterjedő tojáshiány miatt a szokásosnál lényegesen kevesebb olcsó  importtojás érkezett az országba.


Magyarországon az étkezési tojás értékesített mennyisége 9 százalékkal volt kevesebb az idei esztendő első tizenkét hetében a tavalyinál. A tojás csomagolóhelyi ára – az uniós tendenciához hasonlóan – emelkedett az elmúlt hetekben. A 2012. 12. heti ár 32,15 forint/db volt, duplája az egy évvel korábbinak. Húsvétig várhatóan tovább nő a tojás csomagolóhelyi és fogyasztói ára.

A KSH adatai szerint Magyarország 2011-ben közel harmadával kevesebb héjastojást és feleannyi étkezési tojást exportált, mint egy évvel korábban. Az étkezési tojás kivitele elsősorban az Európai Unióba irányult. A héjastojás importja 34 százalékkal bővült, ezen belül a döntő hányadot képviselő, kizárólag uniós tagállamokból érkező étkezési tojás importja 38 százalékkal emelkedett. Az étkezési tojás külkereskedelmének egyenlege negatív volt a megfigyelt időszakban, és mind a volument, mind az értékét tekintve jelentősen romlott az egy évvel korábbihoz viszonyítva.



További információk 

Forrás: AKI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum