2012. március 1.

AKI - A világ baromfipiaca, 2012. február

Ázsiából több madárinfluenza-járványt is jelentettek az Állategészségügyi Világszervezetnek (OIE) az idei év eddig eltelt időszakában. 

Először Bhutánból jeleztek H5N1-fertőzést, és 1241 madár kényszervágását. Indiában – ahol 2011-ben többször is felbukkant a betegség, utoljára tavaly szeptemberben – az idén először (január első dekádjában) két keleti tagállamban (Odisha és Meghalaya) jelent meg a fertőzés. A 10 kilométeres védőkörzeten belül 35 ezer, illetve közel 5 ezer baromfit kellet elpusztítani. A január eleji első eset óta, Odisha államban több újabb esetet regisztráltak, és további 20 ezer madarat irtottak ki. A hónap végén Tripura államban észlelték a H5N1 vírust, közel 12 ezer madarat kellett kényszervágni. Február első dekádjában 4 tagállamban (Jharkhand, Maharashtra, Odisha és Bihar) közel kéttucat vadmadártetemből mutatták ki a vírust.

Indiai szakértők szerint a járvány egyelőre nem érinti az ország baromfihús-ellátását, sem külkereskedelmét. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy Odisha – amely India tojástermelésének közel 4, baromfihús-termelésének pedig majdnem 3 százalékát adja – Andra Pradesh állam mellett terül el, amely India legnagyobb tojástermelője és második legnagyobb baromfihús-termelője.

Indonézia 33 tartományából 6-ban (Közép-Jáva, Kelet-Jáva, Riau, Kelet-Kalimantan, Jambi és Dél-Szulavézi) közel 1200 madár pusztult el madárinfluenzában januárban. A legnagyobb veszteséget Dél-Szulavézi könyvelhette el (723 tojótyúk). Kelet-Jáván, Indonézia egyik legnagyobb csirkehús- és tojástermelő régiójában, a tartományi állattenyésztési ügynökség mintegy 3 millió adag vakcina és 133 ezer liter fertőtlenítőszer szétosztását kezdte meg, megelőzési céllal. Vietnam három tartományában 1700 fertőzött mellett, további 4000 madarat kellett kényszervágni. A betegség két halálos áldozatot is követelt az ország déli részén.

Az Egészségügyi Minisztérium szerint a járvány várhatóan továbbterjed, mivel az érintett tartományokban a kedvezőtlen időjárás hátráltatja a védekezést. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium sürgette a baromfik oltását, valamint fokozott odafigyelésre szólította fel a baromfiágazat szereplőit. Ráadásul az Állategészségügyi Osztály tájékoztatása szerint az ország északi régiójában a H5N1 vírus egy mutációja jelent meg, amellyel szemben a jelenlegi oltóanyagok hatástalanok.

Ausztráliában két Melbourne-közeli farmon mutattak ki vadmadarakban alacsony patogenitású madárinfluenza-vírust. A pozitív tesztet követően 24 ezer kacsa kényszervágását kellett elrendelni. A fertőzés miatt Japán átmenetileg importtilalmat rendelt el az Ausztráliából érkező baromfitermékekkel szemben.

Az Európai Bizottság adatai alapján 2012 első hat hetében nem változott számottevően az egész csirke uniós átlagára, ugyanakkor 3-5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának szintjét.

Az Európai Unió baromfihúsexportja 12,7 százalékkal nőtt 2011. I-XI. hónapban az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva. A kivitel, amely túlnyomó részt fagyasztott termékekből állt, elsősorban Hongkongba, Szaúd-Arábiába, Beninbe, Oroszországba, Ukrajnába és Ghánába irányult.

A baromfihúsok importja 3,1 százalékkal bővült ugyanebben az összehasonlításban. A szállítmányok legnagyobb része Brazíliából, Thaiföldről és Chiléből érkezett. A behozatalban a félkész és késztermékek, valamint a sózott és fagyasztott baromfihúsok domináltak.

A Moldovai Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium úgy véli, hogy Moldova még ebben az évben megkaphatja a szükséges engedélyeket az EU-ba irányuló csirkehús- és tojásexporthoz. A Minisztérium illetékesei remélik, hogy az engedélyezési eljárást nem fogja megakasztani a baromfivész terjedése. Az Avicola-Moldova, az egyik legnagyobb moldovai baromfiipari vállalat vezetője szerint Moldova termelése (45 ezer tonna baromfihús és 800 millió darab tojás évente) nem elég az önellátáshoz, az ágazat ennek ellenére erősen exportorientált. Ennek oka, hogy az exportpiacokon (elsősorban a FÁK-országok) az alacsony termelési költségek miatt 5-6-szor magasabb árat tudnak elérni, mint a belpiacon. Ez elősegíti a baromfiipar fejlődését.

A KSH tájékoztatása szerint Magyarországon a tyúkfélék száma 2011. december 1-jén 33 millió darab volt, 1,2 millióval (4 százalékkal) több az egy évvel korábbinál. A 2011. június 1-jeihez viszonyítva az állomány 4,2 millióval (11 százalékkal) csökkent. A közel 11,4 milliós tojóállomány az előző évinél 1,2 millióval (9 százalékkal) kevesebb, ugyanakkor a hat hónappal korábbinál 1,4 millióval (14 százalékkal) több volt. A lúdállomány 2011. december 1-jén 1,2 millió egyed volt, 140 ezerrel (10 százalékkal) kevesebb a 2010. december 1-jei állapotnál. A kacsaállomány (4,4 millió) a negyedével, a pulykaállomány (valamivel több mint 3 millió) 4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Magyarországon a vágócsirke felvásárolt mennyisége 26 százalékkal, élősúlyos termelői ára (252 HUF/kg) 8 százalékkal volt magasabb 2012 első hat hetében az egy évvel korábbinál. A csirkehúsok belföldi értékesítése 24,8 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban. Az egész csirke feldolgozói értékesítési ára 460-ról 444 HUF/kg-ra, a csirkecombé 439-ről 420 HUF/kg-ra csökkent, ugyanakkor a csirkemellé 6 százalékkal (934 HUF/kg) emelkedett.

A KSH adatai szerint Magyarország csirkehúsexportjának mennyisége 12,5 százalékkal 62,76 ezer tonnára, értéke 12 százalékkal 26 milliárd forintra bővült 2011. január-november között 2010 azonos időszakához viszonyítva. A harmadik országok közül Svájc, Hongkong, Oroszország és Szerbia voltak a kiemelkedő partnereink.

A csirkehúsimport mennyiségben 8, értékben 21 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban. A fagyasztott darabolt csirkehúsok behozatalának 20 százalékos viszszaesését ellensúlyozni tudta a friss darabolt csirkehúsok volumenének hasonló mértékű bővülése. Az uniós tagállamokon kívül csak Brazíliából érkezett fagyasztott darabolt csirkehús hazánkba, amelynek összes importon belüli részaránya nem érte el az 5 százalékot. A csirkehús külkereskedelmi egyenlege pozitív volt, és 16 százalékkal javult a vizsgált időszakban.

További információk 

Forrás: AKI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (309) 2015 (306) 2016 (261) 2017 (142) 2018 (35) adalékanyag (3) áfa (3) áfonya (3) agrárium (196) Agrármonitor (6) akciós újság (16) AKI (811) Aldi (9) alkohol (10) állat (50) állateledel (4) alma (60) Amazon (3) Amerika (75) AMI (41) ár (41) árak (24) árbevétel (28) Argentina (3) árpa (15) ásványvíz (15) AT REL (32) Auchan (2) Ausztrália (4) Ausztria (135) bab (32) bárány (41) baromfi (135) bébiétel (1) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (37) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (4) Bonduelle (1) bor (129) borjú (18) borsó (18) Borsodi (1) brokkoli (10) BSI (59) Bulgária (1) Bunge (3) burgonya (60) búza (100) büfé (1) CBA (1) cékla (26) cereália (1) Chile (2) cikória (1) címke (8) Ciprus (1) Coca-Cola (1) convenience (1) Coop (1) cukkini (3) cukor (41) cukorka (3) cukorrépa (7) Csehország (5) cseresznye (26) csirke (80) csokoládé (8) csomagolás (10) Dánia (1) Danone (1) decilisek (1) Dél-Afrika (4) Destatis (6) dezodor (1) diétás (1) digitális (3) dió (38) direkt marketing (1) diszkont (1) divat (1) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) e-szám (1) EAFRD (9) édesítőszer (2) édesség (14) Édességgyártók Szövetsége (3) éel (1) EFKO (1) ÉFOSZ (1) egres (8) eladáshely (1) élelmiszer (285) élelmiszer-biztonság (16) élelmiszeripar (17) Élelmiszerklub Alapítvány (60) előadás (1) előírás (16) energiaital (5) eper (28) Erasmus+ (28) értékesítés (2) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) EU (15) EUFIC (14) Európai Unió (215) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felmérés (2) felvásárlási ár (741) Female Farmers (19) fenntartható fejlődés (2) fenntarthatóság (4) férfiak (1) fesztiválok (1) fiatalok (44) foglalkozás (1) fogyasztás (52) fogyasztói ár (36) fogyókúra (2) fokhagyma (42) Franciaország (11) Fresfel (1) Frischeparadies (1) friss (11) friss húskészítmények (5) Frutura (1) funkcionális élelmiszer (2) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (60) galamb (5) gasztronómia (5) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (30) Google (1) görögdinnye (23) Görögország (2) grafikon (1) Greenpeace (1) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyártók (3) gyerekek (5) gyorsfagyasztott (3) gyümölcs (78) gyümölcslé (12) HACCP (1) hal (7) háztartási vegyiáru (1) háztartások (8) Heineken (1) helyi (1) Heumilch (1) hipermarket (2) Hofer (4) Hogyan készítsük (1) Hollandia (3) honlap (1) Horvátország (2) hungarikum (1) Hungary-Meat (2) Hungrana (3) hús (13) húskészítmények (5) húsvét (6) IAASTD (1) ICG (1) idősek (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (10) Interspar (3) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) ital (2) jeges tea (1) jégkrém (11) joghurt (5) jövedelem (3) juh (47) K+F Konzervkutató (1) kacsa (61) kajszibarack (19) kakaó (1) kakas (21) kampány (1) káposzta (49) karácsony (5) karalábé (34) karfiol (43) Kärnten (2) kávé (7) kecske (18) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (20) keményítő (1) kenyér (11) képzés (13) kereskedelem (70) kereskedelmi márka (10) kereskedő (1) kereső szavak (1) kertészet (11) készétel (1) ketchup (1) kézműves (6) kiadások (4) Kidcomm (1) kínai kel (13) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (160) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) köles (2) környezetbarát (3) körte (46) közétkezés (1) közterület (1) KSH (1368) kukorica (106) KutatóCentrum (1) külkereskedelem (22) Label Rouge (1) láncok (13) Ländle (2) lángos (1) Lekkerland (1) lekvár (4) lencse (15) Lengyelország (4) leves (1) LGV (1) liba (61) Lidl (7) liszt (4) (1) logisztika (1) Macedónia (1) magyar (20) mák (21) malac (8) málna (15) malomipari termék (2) Málta (1) mandula (15) margarin (5) marhahús (77) márka (70) márkahűség (2) marketing (78) Mars (2) Masmi (1) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) meggy (26) méh (5) Merkur (3) Metro (1) méz (48) mezőgazdaság (9) mikulás (1) mobil telefon (1) Mogyi (1) mogyoró (13) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (6) Nagybani Piac (5) nápolyi (1) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (6) Németország (84) nemzetközi (5) Nestlé (2) Nielsen (61) nők (25) nrc (2) nyomonkövethetőség (3) nyugdíjasok (2) nyúl (29) OÉTI (3) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (7) online (3) Oroszország (12) öko (17) ökológia (1) ökotermékek (3) Örményország (1) őstermelő (4) őszibarack (26) padlizsán (12) palacsinta (1) paleo (1) pálinka (1) pályázat (33) Pápai Hús (1) paprika (51) paradicsom (57) paraj (1) parasztgazdaság (29) pazarlás (3) pékség (1) péksütemény (10) pénzügy (12) Penny Market (4) petrezselyem (25) pezsgő (4) piac (9) piackutatás (5) Pick (3) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) póréhagyma (16) Portugália (3) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (64) puszdeli (1) PWC (8) rágcsálnivaló (1) Reál (1) reggeli csemegék (2) regionális (11) reklám (4) rendezvény (8) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (26) Rewe (3) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (10) Rondo (1) rozs (12) rövid ellátási lánc (33) sajt (26) saláta (28) sárgabarack (20) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (45) sertés (89) sertéshús (71) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (2) Small Food Business (47) (2) sóska (20) sör (20) Spanyolország (9) Spar (5) spárga (23) spárgatök (16) spenót (27) Steiermark (4) Stilton (1) Sutterlüty (1) sűrített tej (1) sütőipari termék (2) sütőtök (1) Svájc (2) Svédország (1) szabadalom (1) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (18) száraz tészta (2) szarvasmarha (53) szeder (5) szénatej (2) Szerbia (2) Szilasfood (2) szilva (21) Szinapszis (1) színezék (1) Szlovákia (16) Szlovénia (1) szója (13) Szonda Ipsos (14) szőlő (20) találkozó (18) tanulmány (15) tápérték (1) táplálkozás (18) Tárki (1) tartósított élelmiszer (1) tea (3) technológia (1) tej (142) tejföl (3) tejpor (5) tejtermék (26) termelői piaci ár (294) Tesco (3) testápoló (1) testsúly (1) tészta (2) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (102) Tolnatej (1) torma (20) tökmagolaj (1) tönkölybúza (6) Törökország (5) tréning (7) túró (2) tyúk (56) uborka (43) Ukrajna (3) Unilever (2) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) vaj (7) vállalkozás (81) válság (7) vásárlás (51) Vásárlóerő Index (1) védjegy (6) vega (1) vegán (2) vendéglátás (2) VHT (1) videó (34) világ (499) Visegrádi (1) víz (2) vonalkód (1) Voralberg (7) vörös káposzta (19) vöröshagyma (59) WHO (1) Wien (5) zab (3) zeller (34) zene (1) Zimbo (1) zöldbab (14) zöldborsó (20) zöldhagyma (19) zöldség (85) Zöldségek Zöldfüzete (19) zsír (4) zsiradék (1)

Tudástár Archívum